Plató

Minden Platónról, életéről és munkásságáról

Platón mondatai a nemzetek kultúráját tartalmazzák; ők az iskolák sarokkövei; Ők az összes irodalom eredeti forrásai. Fegyelmet képvisel a logikában, aritmetikában, ízlésben, arányban, nyelvben, retorikában, ontológiában, erkölcsben, gyakorlati bölcsességben. Soha nem volt még ekkora filozófiai spekuláció a világon. Ez volt a bölcsek Bibliája huszonkét évszázadon át. És arra a következtetésre jut: Platón a filozófia, a filozófia pedig Platón.

Senki sem tagadhatja, hogy Platón az emberiség egyik legnagyobb alakja volt. Kiváltságosan világos intelligenciaként sikerült magába szívnia kora összes tudását, tanulmányozva az őt megelőző filozófusokat: Thalészt, Anaximandroszt, Anaximenészt, Xenophanészt, Hérakleitoszt, Parmenidészt, Empedoklészt, Anaxagorászt, Leukippuszt, Démokritoszt és más kiskorúakat. tíz éven át Szókratész tanítványa volt, aki vitathatatlanul a hellén gondolkodás legjelentősebb alakja.

Antônio Vieira atya Platónt „isteninek” nevezi. Gonçalves Viana, a nagy portugál filológus és filozófus ezt mondja róla: Platón valójában a klasszikus ókor legünnepeltebb filozófusa volt. Manuel Garcia Morente, századunk tekintélyes spanyol filozófusa odáig megy, hogy kijelenti, Arisztotelész alapvetően nem tett mást, mint formálta és pompás építészeti formát adott a Platón filozófiájában létező elemeknek.

Platón élete

Platón Athénban született Kr.e. 427-ben. C.. Aríston és Perictioné fia volt. Ariston gazdag ember volt, akinek dinasztiája Athén kezdetéig nyúlik vissza. Fiának, akit Arisztotelésznek nevezett, a legjobb oktatást adta, amit akkoriban bárki adhatott. Platão volt a becenév, amelyet fiatalon szerzett sportszerűsége miatt. Egyes szerzők szerint ezt a szót használták a széles vállú férfiak megkülönböztetésére.

Platónnak nem volt felesége és gyermekei. Átutazott Magna Grecián, ahol Pitagorasz tanításait itta, végigjárta Egyiptomot, és egyesek szerint keleten is járt.

Eleinte a költészetnek szentelte magát, a múzsák művelését elhagyva a filozófiának szentelte magát. Amikor megismerte Szókratészt, tizennyolc éves volt, tíz éven át kísérte, egészen ie 399-ig. C., amikor Szókratész meghalt.

387-ben a. C. az Academus kertekben alapította iskoláját, azóta a tanításának és művei komponálásának szenteli magát. Az emberiség történetének első nagy gondolkodóit ma preszókratészként ismerjük. Szókratész az összekötő szál e gondolkodók és a nagy filozófusok között. Magát Szókratészt nevezhetjük gondolkodónak/filozófusnak. Platón kétségtelenül nagy filozófus. Mi a különbség itt gondolkodó és filozófus között?

Gondolkodó és filozófus

A gondolkodók arra törekedtek, hogy a „gondolatot” mutassák meg, megalapozzák és a létbe juttatják. Ez azt jelenti, hogy a gondolkodás a lét irányítása alatt áll; a gondolkodás a létet magának a létnek a megnyilvánulásában érzékeli. Ezért állítja Parmenidész, hogy a lét van, a nemlét nem. A filozófus éppen ellenkezőleg, csodálatosan összefonódó eszmerendszeren keresztül mutatja meg, festi és tárja fel azt a világot, amelyben élünk. Ott Arisztoklész alakja dereng és nő.

Platón fő műveit tanulmányozva arra a következtetésre jutunk, hogy filozófiájának nagy részét Parmenidésznek, másik nagy részét Szókratésznek köszönheti. És tagadhatatlan, hogy a szókratészi filozófia szinte minden tudásával ma rendelkezünk.

Azt már tudjuk, hogy Szókratész, mondhatni, a fogalom felfedezője. Azt is tudjuk, hogy a szókratészi filozófia elsődleges érdeke az erkölcs. Szókratész azt kívánja, hogy az erkölcsöt tanulni és tanítani lehessen, ahogy a nyelvtant tanulják és tanítják. Ez az oka annak, hogy Szókratész meg van győződve arról, hogy aki gonosz, az azért van, mert nem tudja.

Platón viszont felkarolja a Szókratész által támogatott koncepció gondolatát. Csak kibővíti a koncepció gondolatát. Számára ez a gondolat nem korlátozódik csupán az erényre, hanem mindent, általában mindent magában foglal. Ebben az esetben el kell ismerni, hogy Platón csatlakozik Szókratész konceptuális hozzájárulásához Parmenidész tanításaihoz: egyesíti a lét gondolatát a fogalom eszméjével, ezzel megalapozva eszmeelméletét.

Filozófia és valóság

Platão faz distinção entre aparência e realidade o que, aliás, já está implícito na filosofia de Parmênides. Ora, se existe um mundo de realidade e um mundo de aparência, deve-se procurar saber como se pode distinguir um do outro. Sabe-se que as aparências são diagnosticadas por nossas sensações, ao passo que as nossas idéias diagnosticam o mundo da realidade. Por aí se vê que só podemos aproximar-nos da realidade através do pensamento.

Morente assinala que a ideia é uma intuição intelectual do ponto de vista do sujeito que a intui. Deixemos agora o sujeito que a intui e tomemos a ideia em si mesma, ela, a intuída nessa visão, é o objeto da visão, portanto a ideia é duas coisas.

Em primeiro lugar, unidade, reunião indissolúvel, amálgama de todos os caracteres de uma coisa, definição dos seus caracteres, a essência deles, o que eu denomino de consistência. E, em segundo lugar, Platão confere a isto existência real. De modo que as idéias são as essências das coisas do mundo sensível.

Cada coisa no mundo sensível tem sua ideia no mundo inteligível, e então aplica Platão, sem rodeios, a cada uma dessas unidades que chama ideia, os caracteres que Parmênides aplica aos seres em geral. Quer dizer: uma ideia é sempre uma. Há muitas idéias. O mundo das idéias está cheio de idéias, porém cada ideia é uma unidade absolutamente indestrutível, imóvel, imutável, intemporal, eterna.

A Platón által levezetett lételmélet illuzórikus látszat, amely megfelel a megtévesztő értelmes véleménynek; az igazi tudás az, ami lényegekre, ideákra utal. Itt jön létre a platóni ideál, és megvan az ellentét az érzékenység posztulátumai által kialakított fenomenológiai világ és a lényegek világa között, amelyhez csakis indukcióval és definícióval lehet eljutni, ahogy Szókratész is tanította. Így gondolkodva Decartes kijelenti: Je suis une chose qui fale, je suis une material pensante.

Platón kijelenti, hogy az eszmék élnek, és nem tehetetlenek, ahogy sokak számára tűnhet. Számára a legfontosabb gondolat a Jóé, mert ez alkotja Isten természetét, a Kozmosz szuverén teremtőjét. A jó nem lehet a Gonosz oka A Gonosz létezése azonban nem tagadható. Van egy ok, ami ellentétes a Jóval, az az, hogy minden eszme a jó gondolata felé hajlik.

Azt akarja, hogy az állam alkalmazkodjon a Jó gondolatához, ezért filozófiáját, metafizikáját és ontológiáját az állam politikai elméletének szolgálatába állítja. Úgy véli, hogy ha a jó eszméje a legfelsőbb eszme, amely az összes többi eszmét irányítja és rendeli, ugyanúgy, minden között, ami az értelmes világban létezik, minek egybe kell és kell egyeznie az eszmével. Jó, az állam. Ezért megírja ezt a két csodálatra méltó könyvet – A köztársaságot és a törvényeket, ahol az ideális állam kialakulását mélyebben tanulmányozza, és arra a következtetésre jut, hogy az ideális állam az lenne, amelyben a vezetők filozófusok lennének.

Nem szabad azonban azt gondolni, hogy a platóni filozófia idealista, ahogyan azt a marburgi iskola filozófusai szeretnék. Nem, Platón számára az ideák létező valóságok, valójában az egyetlenek, amelyek valóban léteznek, mivel a dolgok, amelyeket látunk és megérintünk, olyanok, mint a mulandó árnyak. Ezért Platón filozófiáját az eszmék realizmusaként kell értenünk.

Az ember tanulása

Platón a barlang allegóriájában összefoglalja az ember tanulását, a megismerhetetlen csodálatos világában keresve az igazi ötleteket. Platón ebben az allegóriában állapítja meg az értelmes világ és az intelligens világ összehasonlítását. Ehhez olyan árnyékokat használ, amelyek egy sötét barlang aljára vetülnek, amikor a napfény által megvilágított tárgyak áthaladnak a barlang bejáratán.

Képzelje el, mondja, néhány férfi egy barlang alakú házban lakik, a világos oldalon egy nagy nyílással. Gyerekkoruk óta ott vannak, láncok csapdájában, amelyek teljesen mozgásképtelenné teszik őket, és úgy, hogy sem helyet nem tudnak változtatni, sem fejüket elfordítani, csak azt látják, ami előttük van. A fény egy bizonyos távolságban, mögöttük, a föld egyik kiemelkedésén meggyújtott tűzből érkezik hozzájuk. A tűz és a foglyok között van egy megemelt átjáró, amely mentén képzeljünk el egy kis falat, hasonlót azokhoz az erkélyekhez, amelyeket az illuzionisták maguk és asszisztenseik közé építenek, és amelyen bemutatják csodagyerekeiket. Gondolj arra, hogy a fal mellett néhány férfi mindenféle tárgyat hord. Az ilyen tárgyakat a fal magassága fölé viszik, és az őket szállító férfiak egyesek beszélnek, mások hallgatnak.

Os prisioneiros, nessa situação, jamais viram outra coisa senão as sombras, jamais ouviram outra voz senão os ecos que reboam no fundo da caverna. Falarão das sombras como se fossem objetos reais, terão os ecos como vozes verdadeiras. Esses estranhos prisioneiros são semelhantes a nós, homens.

Pensa agora no que lhes acontecerá se forem libertados das cadeias que os prendem e curados da ignorância em que jazem. Se um dentre eles se levantar e volver o pescoço, e caminhar, e erguer os olhos para o lado da luz, certamente tais movimentos o farão sofrer, e a luz ofuscar-lhe-á a visão e impedirá que ele veja os objetos cuja sombra enxergava há pouco. Ficará deveras embaraçado e dirá que as sombras que via antes são mais verdadeiras que os objetos que são agora mostrados.

E se tal prisioneiro, arrancado à força do lugar onde se encontra, for conduzido para fora, para plena luz do sol, por acaso não ficaria ele irritado e os seus olhos feridos? Deslumbrado pela luz, porventura não precisaria acostumar-se para ver o espetáculo da região superior? O que a princípio mais facilmente verá serão as sombras, depois as imagens dos homens e dos demais objetos refletidos nas águas, e finalmente será capaz de ver os próprios objetos.

Então olhará para o céu. Suportará mais facilmente, à noite, a visão da lua e das estrelas. Só mais tarde será capaz de contemplar a luz do sol. Quando isso acontecer reconhecerá que o sol governa todas as coisas visíveis e também aquelas sombras no fundo da caverna.

Lembrando-se então da sua primeira morada, da sabedoria que nela se processa, de seus companheiros de cativeiro, alegrar-se-á com a sua mudança e lastimará a sorte deles. Não sentirá ciúmes das honras, louvores e distinções que lá se distribuem. Preferirá, como o herói de Homero, ser apenas um trabalhador da roça, a serviço de um pequeno lavrador, e sofrer tudo no mundo, a voltar às suas antigas ilusões e viver como vivia.

Supõe que nosso homem volte à caverna e vá sentar-se em seu antigo lugar. Nessa passagem da luz clara para a obscuridade não lhe ficariam os olhos como que submersos em trevas? E se, enquanto tivesse a vista confusa, pois bastante tempo se passaria até que os olhos se acostumassem novamente à obscuridade, tivesse que dar opinião sobre as sombras, numa conversa com seus companheiros, não lhes provocará risos de mofa e não dirão eles que, tendo ido para a região superior, voltou com a vista defeituosa de sorte que não vale a pena subir até lá? E se insistisse e tentasse soltá-los e levá-los para o alto, não haveriam eles de pegá-lo e matá-lo?!

Maga Platón a barlang allegóriáját értelmezve kifejti, hogy a földalatti barlang a látható világ. A tűz, amely megvilágítja, a napfény. A fogoly, aki felemelkedik a felső régióba és szemléli annak csodáit, az a lélek, amely felemelkedik az intelligens világba. Én is így gondolom, de csak Isten tudja, hogy igaz-e. Mindenesetre úgy gondolom, hogy az intelligens világ legmagasabb határán ott van a jó gondolata, amelyet aligha érzékelünk, de amikor szemléljük, arra a következtetésre jutunk, hogy minden szépnek és jónak az oka.

Ez az allegória metaforikus gondolatot fejleszt ki, és a filozófus saját magyarázata különböző, akár antagonisztikus utakra vezethet bennünket. Az első gondolat, amely megütközik, a Nap és a Jó gondolatával való asszimiláció értelmének logikus értelmezésének keresése a hiba terjedésének fő oka; Ha azonban a filozófus használja, az igazsághoz való hozzáférés széles útjává válik.

O que são as sombras projetadas no fundo da caverna senão esse mundo natural, na maioria das vezes, o único que percebemos? Os prisioneiros somos nós mesmos, agrilhoados ao erro e à ignorância. Aquele prisioneiro que se liberta, que sai do fundo da caverna e atinge o espaço superior, é o homem que procura livrar-se da sua ignorância.

É o homem que busca o aperfeiçoamento moral e intelectual, através do estudo, da pesquisa. Se persistir na busca do saber, se lutar incessantemente contra a própria ignorância, alcançará, sem dúvida alguma, aquele mundo onde brilha o sol da sabedoria. Os que não quiserem acompanhá-lo, continuarão imersos nas trevas, enxergando apenas as sombras enganosas e fugidias da ignorância e do erro.

Mély különbség van az objektumok által vetített árnyékok és ugyanazon objektumok között. Az árnyékok azonban vitathatatlanul résztvevői az elhaladó tárgyak valóságának.

Így arra a következtetésre jutunk, hogy a lények, mindazok a lények, akiket az érzékeny világban, érzékeny létezésünkben szemlélünk, nem mások, mint múló árnyékok, mulandó, múló árnyékok, a tiszta, örök, tökéletes, változhatatlan, mindig egyenlő apró reprodukciói. , teljesen egyenrangú, alkotja az eszmevilágban megtestesülő egészet.