Plató

Minden Platónról, életéről és munkásságáról

Platón mondatai a nemzetek kultúráját tartalmazzák; ők az iskolák sarokkövei; Ők az összes irodalom eredeti forrásai. Fegyelmet képvisel a logikában, aritmetikában, ízlésben, arányban, nyelvben, retorikában, ontológiában, erkölcsben, gyakorlati bölcsességben. Soha nem volt még ekkora filozófiai spekuláció a világon. Ez volt a bölcsek Bibliája huszonkét évszázadon át. És arra a következtetésre jut: Platón a filozófia, a filozófia pedig Platón.

Senki sem tagadhatja, hogy Platón az emberiség egyik legnagyobb alakja volt. Kiváltságosan világos intelligenciaként sikerült magába szívnia kora összes tudását, tanulmányozva az őt megelőző filozófusokat: Thalészt, Anaximandroszt, Anaximenészt, Xenophanészt, Hérakleitoszt, Parmenidészt, Empedoklészt, Anaxagorászt, Leukippuszt, Démokritoszt és más kiskorúakat. tíz éven át Szókratész tanítványa volt, aki vitathatatlanul a hellén gondolkodás legjelentősebb alakja.

Antônio Vieira atya Platónt „isteninek” nevezi. Gonçalves Viana, a nagy portugál filológus és filozófus ezt mondja róla: Platón valójában a klasszikus ókor legünnepeltebb filozófusa volt. Manuel Garcia Morente, századunk tekintélyes spanyol filozófusa odáig megy, hogy kijelenti, Arisztotelész alapvetően nem tett mást, mint formálta és pompás építészeti formát adott a Platón filozófiájában létező elemeknek.

Platón élete

Platón Athénban született Kr.e. 427-ben. C.. Aríston és Perictioné fia volt. Ariston gazdag ember volt, akinek dinasztiája Athén kezdetéig nyúlik vissza. Fiának, akit Arisztotelésznek nevezett, a legjobb oktatást adta, amit akkoriban bárki adhatott. Platão volt a becenév, amelyet fiatalon szerzett sportszerűsége miatt. Egyes szerzők szerint ezt a szót használták a széles vállú férfiak megkülönböztetésére.

Platónnak nem volt felesége és gyermekei. Átutazott Magna Grecián, ahol Pitagorasz tanításait itta, végigjárta Egyiptomot, és egyesek szerint keleten is járt.

Eleinte a költészetnek szentelte magát, a múzsák művelését elhagyva a filozófiának szentelte magát. Amikor megismerte Szókratészt, tizennyolc éves volt, tíz éven át kísérte, egészen ie 399-ig. C., amikor Szókratész meghalt.

387-ben a. C. az Academus kertekben alapította iskoláját, azóta a tanításának és művei komponálásának szenteli magát. Az emberiség történetének első nagy gondolkodóit ma preszókratészként ismerjük. Szókratész az összekötő szál e gondolkodók és a nagy filozófusok között. Magát Szókratészt nevezhetjük gondolkodónak/filozófusnak. Platón kétségtelenül nagy filozófus. Mi a különbség itt gondolkodó és filozófus között?

Gondolkodó és filozófus

A gondolkodók arra törekedtek, hogy a „gondolatot” mutassák meg, megalapozzák és a létbe juttatják. Ez azt jelenti, hogy a gondolkodás a lét irányítása alatt áll; a gondolkodás a létet magának a létnek a megnyilvánulásában érzékeli. Ezért állítja Parmenidész, hogy a lét van, a nemlét nem. A filozófus éppen ellenkezőleg, csodálatosan összefonódó eszmerendszeren keresztül mutatja meg, festi és tárja fel azt a világot, amelyben élünk. Ott Arisztoklész alakja dereng és nő.

Platón fő műveit tanulmányozva arra a következtetésre jutunk, hogy filozófiájának nagy részét Parmenidésznek, másik nagy részét Szókratésznek köszönheti. És tagadhatatlan, hogy a szókratészi filozófia szinte minden tudásával ma rendelkezünk.

Azt már tudjuk, hogy Szókratész, mondhatni, a fogalom felfedezője. Azt is tudjuk, hogy a szókratészi filozófia elsődleges érdeke az erkölcs. Szókratész azt kívánja, hogy az erkölcsöt tanulni és tanítani lehessen, ahogy a nyelvtant tanulják és tanítják. Ez az oka annak, hogy Szókratész meg van győződve arról, hogy aki gonosz, az azért van, mert nem tudja.

Platón viszont felkarolja a Szókratész által támogatott koncepció gondolatát. Csak kibővíti a koncepció gondolatát. Számára ez a gondolat nem korlátozódik csupán az erényre, hanem mindent, általában mindent magában foglal. Ebben az esetben el kell ismerni, hogy Platón csatlakozik Szókratész konceptuális hozzájárulásához Parmenidész tanításaihoz: egyesíti a lét gondolatát a fogalom eszméjével, ezzel megalapozva eszmeelméletét.

Filozófia és valóság

Platón különbséget tesz látszat és valóság között, ami valójában már Parmenides filozófiájában is benne van. Nos, ha létezik a valóság és a látszat világa, akkor az embernek arra kell törekednie, hogy megtudja, hogyan lehet megkülönböztetni egyiket a másiktól. Köztudott, hogy a látszatot az érzéseink, míg az elképzeléseink a valóság világát diagnosztizálják. Látható, hogy a valóságot csak gondolat útján közelíthetjük meg. Morente rámutat, hogy az ötlet egy intellektuális intuíció az alany szemszögéből, aki megérzi. Hagyjuk most azt a szubjektumot, aki megérzi, és vegyük magát az ötletet, ez, ebben a látomásban intuitált, a látomás tárgya, tehát az ötlet két dolog.

Először is egység, felbonthatatlan újraegyesülés, egy dolog összes karakterének összevonása, karaktereinek meghatározása, lényege, amit én következetességnek nevezek. Másodszor pedig Platón valódi létezést ad neki. Tehát az eszmék a dolgok esszenciái az értelmes világban. Az értelmes világban minden dolognak megvan a maga ideája az intelligibilis világban, majd Platón nyersen alkalmazza az általa ideának nevezett egységeket, azokat a karaktereket, amelyeket Parmenidész általában a lényekre alkalmaz. Vagyis: egy ötlet mindig egy. Sok ötlet van. Az eszmék világa tele van ötletekkel, de minden ötlet egy abszolút elpusztíthatatlan, mozdulatlan, változhatatlan, időtlen, örök egység.

A Platón által levezetett lételmélet illuzórikus látszat, amely megfelel a megtévesztő értelmes véleménynek; az igazi tudás az, ami lényegekre, ideákra utal. Itt jön létre a platóni ideál, és megvan az ellentét az érzékenység posztulátumai által kialakított fenomenológiai világ és a lényegek világa között, amelyhez csakis indukcióval és definícióval lehet eljutni, ahogy Szókratész is tanította. Így gondolkodva Decartes kijelenti: Je suis une chose qui fale, je suis une material pensante.
Platón kijelenti, hogy az eszmék élnek, és nem tehetetlenek, ahogy sokak számára tűnhet. Számára a legfontosabb gondolat a Jóé, mert ez alkotja Isten természetét, a Kozmosz szuverén teremtőjét. A jó nem lehet a Gonosz oka A Gonosz létezése azonban nem tagadható. Van egy ok, ami ellentétes a Jóval, az az, hogy minden eszme a jó gondolata felé hajlik.

Azt akarja, hogy az állam alkalmazkodjon a Jó gondolatához, ezért filozófiáját, metafizikáját és ontológiáját az állam politikai elméletének szolgálatába állítja. Úgy véli, hogy ha a jó eszméje a legfelsőbb eszme, amely az összes többi eszmét irányítja és rendeli, ugyanúgy, minden között, ami az értelmes világban létezik, minek egybe kell és kell egyeznie az eszmével. Jó, az állam. Ezért megírja ezt a két csodálatra méltó könyvet – A köztársaságot és a törvényeket, ahol az ideális állam kialakulását mélyebben tanulmányozza, és arra a következtetésre jut, hogy az ideális állam az lenne, amelyben a vezetők filozófusok lennének.

Nem szabad azonban azt gondolni, hogy a platóni filozófia idealista, ahogyan azt a marburgi iskola filozófusai szeretnék. Nem, Platón számára az ideák létező valóságok, valójában az egyetlenek, amelyek valóban léteznek, mivel a dolgok, amelyeket látunk és megérintünk, olyanok, mint a mulandó árnyak. Ezért Platón filozófiáját az eszmék realizmusaként kell értenünk.

Az ember tanulása

Platón a barlang allegóriájában összefoglalja az ember tanulását, a megismerhetetlen csodálatos világában keresve az igazi ötleteket. Platón ebben az allegóriában állapítja meg az értelmes világ és az intelligens világ összehasonlítását. Ehhez olyan árnyékokat használ, amelyek egy sötét barlang aljára vetülnek, amikor a napfény által megvilágított tárgyak áthaladnak a barlang bejáratán.

Képzelje el, mondja, néhány férfi egy barlang alakú házban lakik, a világos oldalon egy nagy nyílással. Gyerekkoruk óta ott vannak, láncok csapdájában, amelyek teljesen mozgásképtelenné teszik őket, és úgy, hogy sem helyet nem tudnak változtatni, sem fejüket elfordítani, csak azt látják, ami előttük van. A fény egy bizonyos távolságban, mögöttük, a föld egyik kiemelkedésén meggyújtott tűzből érkezik hozzájuk. A tűz és a foglyok között van egy megemelt átjáró, amely mentén képzeljünk el egy kis falat, hasonlót azokhoz az erkélyekhez, amelyeket az illuzionisták maguk és asszisztenseik közé építenek, és amelyen bemutatják csodagyerekeiket. Gondolj arra, hogy a fal mellett néhány férfi mindenféle tárgyat hord. Az ilyen tárgyakat a fal magassága fölé viszik, és az őket szállító férfiak egyesek beszélnek, mások hallgatnak.

A foglyok ebben a helyzetben az árnyékokon kívül nem láttak mást, nem hallottak más hangot, mint a barlang mélyén zengő visszhangokat. Úgy fognak beszélni az árnyékokról, mintha valódi tárgyak lennének, a visszhangok pedig valódi hangok lesznek. Ezek a furcsa foglyok hasonlítanak hozzánk, férfiakhoz. Gondoljon most arra, mi lesz velük, ha megszabadulnak az őket megkötő láncoktól, és kigyógyulnak a tudatlanságból, amelyben fekszenek. Ha valamelyikük feláll és elfordítja a nyakát, sétál, és a fény felé emeli a szemét, ezek a mozdulatok minden bizonnyal szenvedést okoznak neki, és a fény elhomályosítja a látását, és megakadályozza, hogy lássa azokat a tárgyakat, amelyeknek az árnyékát egy kicsit láttam. jóideje. Valójában zavarban lesz, és azt fogja mondani, hogy a korábban látott árnyékok igazabbak, mint a most látható tárgyak. És ha egy ilyen foglyot, akit erőszakkal elvisznek onnan, ahol van, teljes napfényre vinnék ki, nem lenne ingerült és nem fájna a szeme? A fénytől elkápráztatva talán nem kellene megszoknia a látványt a felső vidékről? Amit a legkönnyebben fogsz először látni, azok az árnyékok, majd a vízben tükröződő férfiak és egyéb tárgyak képei, végül magukat a tárgyakat láthatod majd. Aztán majd az eget nézed. Könnyebb lesz éjszaka látni a holdat és a csillagokat. Csak később lesz képes szemlélni a napfényt. Amikor ez megtörténik, felismeri, hogy a nap irányít minden látható dolgot, és a barlang alján lévő árnyékokat is.

Emlékezve akkor első otthonára, az ott feldolgozott bölcsességre, fogolytársaira, örülni fog változásának és siratja sorsukat. Nem lesz féltékeny az ott kiosztott kitüntetésekre, dicséretekre és kitüntetésekre. Homérosz hőséhez hasonlóan jobban szeretné, ha csak egy mezőgazdasági munkás lenne, egy kis gazdálkodó szolgálatában, és mindent elszenvedne a világon, ahelyett, hogy visszatérne régi illúzióihoz, és úgy élne, ahogyan élt. Tegyük fel, hogy emberünk visszatér a barlangba, és leül a régi helyére. Ebben az átmenetben a tiszta fényből a sötétségbe, nem olyan lenne a szeme, mintha a sötétségbe merülne? És ha a látása homályos, mert hosszú időbe telne, míg a szeme újra megszokja a sötétséget, véleményt kellett adnia az árnyékokról, a társaival folytatott beszélgetés során nem provokálta őket nevetj gúnyosan, és nem mondanák, hogy a felső vidékre mentél, olyan rossz látással tértél vissza, hogy nem érdemes oda felmenni? És ha ragaszkodik és megpróbálná kiszabadítani és felvinni őket, akkor nem fogják el és nem ölik meg?!

Maga Platón a barlang allegóriáját értelmezve kifejti, hogy a földalatti barlang a látható világ. A tűz, amely megvilágítja, a napfény. A fogoly, aki felemelkedik a felső régióba és szemléli annak csodáit, az a lélek, amely felemelkedik az intelligens világba. Én is így gondolom, de csak Isten tudja, hogy igaz-e. Mindenesetre úgy gondolom, hogy az intelligens világ legmagasabb határán ott van a jó gondolata, amelyet aligha érzékelünk, de amikor szemléljük, arra a következtetésre jutunk, hogy minden szépnek és jónak az oka.

Ez az allegória metaforikus gondolatot fejleszt ki, és a filozófus saját magyarázata különböző, akár antagonisztikus utakra vezethet bennünket. Az első gondolat, amely megütközik, a Nap és a Jó gondolatával való asszimiláció értelmének logikus értelmezésének keresése a hiba terjedésének fő oka; Ha azonban a filozófus használja, az igazsághoz való hozzáférés széles útjává válik.

Milyen árnyékok vetülnek a barlang aljára, ha nem ez a természeti világ, legtöbbször az egyetlen, amit észlelünk? Mi vagyunk a foglyok, tévedésbe és tudatlanságba béklyózva. Az a fogoly, aki kiszabadítja magát, aki elhagyja a barlang alját és eléri a felső teret, az az ember, aki tudatlanságából próbál megszabadulni. Az az ember, aki erkölcsi és intellektuális fejlődésre törekszik, tanulás és kutatás révén. Ha kitartóan keresed a tudást, ha szüntelenül harcolsz saját tudatlanságod ellen, akkor kétségtelenül eljutsz abba a világba, ahol a bölcsesség napja süt. Azok, akik nem akarják követni, továbbra is elmerülnek a sötétségben, és csak a tudatlanság és a tévedés csalóka és múló árnyait látják.

Mély különbség van az objektumok által vetített árnyékok és ugyanazon objektumok között. Az árnyékok azonban vitathatatlanul résztvevői az elhaladó tárgyak valóságának.

Így arra a következtetésre jutunk, hogy a lények, mindazok a lények, akiket az érzékeny világban, érzékeny létezésünkben szemlélünk, nem mások, mint múló árnyékok, mulandó, múló árnyékok, a tiszta, örök, tökéletes, változhatatlan, mindig egyenlő apró reprodukciói. , teljesen egyenrangú, alkotja az eszmevilágban megtestesülő egészet.